Európa a polgárokért
Európa a polgárokért
A 2010-es európai évről
Meghívó
Jelentkezési lap
Célkitűzések
Program
Előadók
Helyszín
A résztvevő országok
Letölthető anyagok
Fotóalbum
Partnerek
Kapcsolat
Fórum
Hasznos linkek
Korábbi projektek
Link
Link
Link
Link

 

 

 

 

 

"Európa a polgárokért program"

 

Mi az Európa a polgárokért program?

A 2006. december 12-i 1904/2006/EK határozattal az Európai Parlament és a Tanács elfogadta a 2007-2013-as időszakra vonatkozó "Európa a polgárokért programot", amely megteremti a jogi keretet az "aktív európai polgári részvételt", azaz a polgároknak és a civil társadalom szervezeteinek az európai integráció folyamatában való szerepvállalását előmozdító tevékenységek és szervezetek széles körének támogatásához.

Az Európa a polgárokért program az előző, 2004-től 2006-ig tartó program tapasztalatain alapul. A mostani programot a Bizottság nyújtotta be a különböző érdekelt felekkel folytatott kiterjedt konzultációt, valamint egy előzetes értékelést követően, amely rávilágított a közösségi szintű beavatkozás iránti igényre és a programnak az ágazatra gyakorolt várható hatására. E tapasztalatoknak és gondolatoknak köszönhetően a második generációs program érettebbnek tekinthető, amely ötvözi a folyamatosságot az innovációval.

A program 2007-től 2013-ig tart.

http://ec.europa.eu/citizenship/index_en.html

http://eacea.ec.europa.eu/citizenship/index_en.htm

 

Az Európa a polgárokért program célkitűzései

 Általános célkitűzések

Az Európa a polgárokért program a következő általános célkitűzések megvalósításához kíván hozzájárulni:

  • együttműködési és részvételi lehetőség biztosítása a polgárok részére egy egyre inkább egyesülő, demokratikus, a világ felé forduló Európa építésében, amelyet a kulturális sokszínűség egyesít és gazdagít; ezáltal az európai uniós polgári öntudat fejlesztése;
  • a közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás kialakítása;
  • az állampolgárok körében annak a szemléletnek a megerősítése, hogy részesei az Európai Uniónak;
  • az európai polgárok közötti kölcsönös megértés megerősítése, tiszteletben tartva és népszerűsítve a kulturális és nyelvi sokszínűséget, egyúttal hozzájárulva a kultúrák közötti párbeszédhez.

Egyedi célkitűzések

A program - transznacionális alapon megvalósítandó - egyedi célkitűzései a következők:

  • találkozási lehetőséget nyújtani a helyi közösségek lakóinak szerte Európában, hogy kicserélhessék tapasztalataikat, nézeteiket és értékeiket, tanulhassanak a történelemből és építhessék a jövőt;
  • az európai polgársággal és a demokráciával, a közös értékekkel, a közös történelemmel és kultúrával kapcsolatos fellépés, vita és elmélyültebb gondolkodás ösztönzése az európai szintű civil társadalmi szervezeteken belüli együttműködés révén;
  • az európai értékek és vívmányok népszerűsítése által közelebb hozni Európát a polgárokhoz, megőrizve a múlt emlékeit is;
  • ösztönözni valamennyi részt vevő ország polgárainak és civil társadalmi szervezeteinek együttműködését, hozzájárulva a kultúrák közötti párbeszédhez és rávilágítva mind Európa sokféleségére, mind egységére, különös tekintettel azon tevékenységekre, amelyek célja az Európai Uniót 2004. április 30. előtt alkotó, és az ezt követően csatlakozott tagállamok polgárai közötti szorosabb kapcsolatok kialakítása.

 

Az Európa a polgárokért program kiemelt témái

E program keretében elsőbbséget élveznek bizonyos, az aktív európai polgári szerepvállalás fejlődése szempontjából különös jelentőséggel bíró témák. Az ilyen témák középpontba helyezése ösztönzi az azonos témákkal foglalkozó projektek közötti szinergiákat. Ily módon a támogatott tevékenységek, valamint általában a program számára ismertséget és hatást biztosít. A program pályázóit felkérik arra, hogy projektjeikben helyezzenek hangsúlyt a következő kiemelt témák legalább egyikére. Mindazonáltal a program nyitott marad az innovatív, alulról induló projektekkel szemben, amelyek nem tartoznak e kiemelt témái közé.

A témák a program teljes időtartamát érintik, és ezért állandó jelleggel rendelkeznek. A kérdések kezelésének módja ugyanakkor konkrét eseményektől vagy a területen bekövetkező fejleményektől is függ. Annak érdekében, hogy reagálni lehessen az európai szinten felmerülő új vagy nagyon egyedi témakörökre, éves, illetve határozott időre szóló fontossági sorrendek állíthatók fel.

Ezeket az EACEA weboldalán teszik közzé.

 

Állandó témák

E program keretében a következő témák élveznek prioritást:

 

Az Európai Unió jövője és az Európai Unió alapvető értékei

Az Európai Unió fontos és gyors változásai szükségessé teszik a polgárok és a civil társadalmi szervezetek részvételét az Európa jövőjéről szóló mélyreható, hosszú időre szóló elmélkedésekben. Ezt az állam- és kormányfők 2005-ben ismerték el, akik az alkotmány ratifikációs folyamatának felfüggesztését követően elméleti útkeresést indítottak Európa jövőjéről. Az elméleti útkeresés támogatása érdekében a Bizottság a D tervet1 javasolta az európai párbeszéd, a vita és a demokrácia megerősítésére. Az Európa a polgárokért program ebben az összefüggésben igen fontos eszköznek számít. Felhasználható a társadalmakon belüli strukturált párbeszéd létrehozására, tekintettel "az Európai Unió iránt érzett tulajdonosi szemlélet megerősítésére az állampolgárok körében", amint ez a programismertető célkitűzéseiben is szerepel.

Az Európai Unió jövőképe lényegéből eredően kapcsolódik az Unió alapvető értékeihez. Ez az állandó kiemelt téma ezért magában foglalja az olyan alapvető értékekhez kapcsolódó párbeszédet és fellépést, mint az emberi jogok, a tolerancia, a szolidaritás, valamint a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelem.

Aktív európai polgári szerepvállalás: részvétel és demokrácia Európában

A program központi eleme az aktív európai polgári szerepvállalás fogalma. Az aktív európai polgári szerepvállalás fogalmával kapcsolatban további elgondolásokra, elemzésekre van szükség, valamint olyan eszközök és modellek kidolgozására is, amelyek minden szinten segítenék az állampolgárok aktív részvételét Európa építésében. Ezért az aktív európai polgári szerepvállalás, a részvétel és a demokrácia kérdése e program állandó prioritását képezi. Ezekkel a kérdésekkel ezért tanulmányok és elemzések, valamint a polgárok és a civil társadalmi szervezetek részvételével megvalósuló projektek fognak foglalkozni.

A kultúrák közötti párbeszéd

Az Európai Unió egymást követő bővítései, az egységes piacból származó megnövekedett mobilitás, a - régi és új - migrációs áramlások fokozzák az európai állampolgárok közötti kölcsönhatásokat. Ebből következően az európai polgároknak képesnek kell lenniük arra, hogy lehetőségeiket egy még inkább a szolidaritáson alapuló társadalomban kihasználják. Az európai identitás megteremtése, valamint a közösséghez tartozás különböző megnyilvánulási formáinak támogatása szempontjából alapvető fontosságú a polgárok részvételének támogatása a kultúrák közötti párbeszédben, a civil társadalommal való strukturált együttműködésen keresztül. Az európai polgároknak tudniuk kell, hogy milyen fontos a világra nyitott, a kulturális sokféleséget tiszteletben tartó, az Európai Unió közös értékein alapuló aktív európai polgári öntudat megteremtése.

Az európai lakosság jóléte: foglalkoztatás, társadalmi kohézió és fenntartható fejlődés

Az európai társadalmakban gyors változás zajlik. Közös kihívást jelentenek az olyan kérdések, mint a globalizáció, a tudás alapú társadalom felé való átmenet, a demográfiai változások, a bevándorlás és a növekvő mértékű individualizmus. Az Európai Unió egyértelmű stratégiát fogadott el e kihívásokkal szemben: a "lisszaboni menetrend" azt a célt tűzte ki az EU elé, hogy a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon. Az Európa a polgárokért program ösztönzi az említett kérdésekkel foglalkozó kezdeményezéseket, európai távlatokba helyezve az emberek mindennapi élettapasztalatait, egyben megmutatva, miként növelheti jólétüket az EU a változó környezetben.

Az uniós politikák hatása a társadalmakra

A program célkitűzése, hogy közelebb vigye Európát polgáraihoz. Ehhez a feladathoz nagyon fontos szempont, hogy a polgárok tisztában legyenek az európai uniós politikák és a különböző szakpolitikai területek intézkedései által elért eredményekkel. A programnak ezért ösztönöznie kell az olyan kezdeményezéseket, amelyek lehetőséget adnak a polgároknak az ilyen eredmények felismerésére, megvitatására, értékelésére és a véleményformálásra.

 

1. alprogram - Aktív polgárokat Európának

Az alprogram céljai

Ez az alprogram kifejezetten a polgároknak részvételi lehetőséget nyújtó tevékenységekre irányul, összhangban a program céljaival, a következő speciális célkitűzéssel: találkozási lehetőséget nyújtani a helyi közösségek lakóinak szerte Európában, hogy kicserélhessék tapasztalataikat, nézeteiket és értékeiket, tanulhassanak a történelemből és építhessék a jövőt. Az európai országok polgárai közötti csereprogramokat és eszmecseréket különböző eszközökkel ösztönzik.

Ez az alprogram két pályázati típusból áll:

  • Testvérvárosi program: Ezen alprogram lényege, hogy kihasználja a testvérvárosi kapcsolatokat ápoló települések közötti, helyi szinten létrehozott kapcsolatokat, ezzel előmozdítva a csereprogramokat és az együttműködést.
  • Az állampolgári projektek és az azokat kísérő kezdeményezések: Ez a pályázati típus a polgárok részvételének innovatív módszereit kutatja.

 

 

1.2. pályázati típus - Testvérvárosok hálózatának kialakítása

Egyedi célkitűzések

A helyi hatóságok gyakran kerülnek szembe olyan új problémákkal, illetve vesznek részt különböző szakpolitikák végrehajtásában, amelyek sok esetben kapcsolódnak európai szinten megvalósuló szakpolitikai fejleményekhez. A települések között a kölcsönös érdeklődést kiváltó témákban kialakuló hálózatok fontos eszközök lehetnek, mivel lehetővé teszik a tájékozott eszmecseréket és a bevált, jó gyakorlatok cseréjét. A testvérvárosi kapcsolat a településeket összekötő szoros kapocs, ezért a testvérvárosi kapcsolatok sora révén létrejött hálózatokban rejlő lehetőségeket fel kell használni a városok közötti tematikus és hosszan tartó együttműködés fejlesztésére. A Bizottság támogatja az ilyen hálózatok fejlődését, mivel ezek fontosak a szervezett, intenzív és sokoldalú együttműködés biztosításához, ezáltal hozzájárulnak ahhoz, hogy a program maximális hatást érhessen el. A projektszervezőknek olyan projekteket kell benyújtaniuk, amelyek ugyanazon témakörben megvalósuló különféle tevékenységeket (például a hálózaton belül a polgárok számára szervezett találkozókat, szakértők számára szervezett műhelymunkákat és konferenciákat) tartalmaznak. Ezenkívül ezekkel az eseményekkel összefüggésben, a szervezett és fenntartható tematikus hálózatok előmozdítása és a tevékenységek eredményeinek terjesztése céljából kommunikációs eszközöket kell létrehozniuk. A tevékenységeknek meghatározott célcsoporttal kell rendelkezniük, amely számára a kiválasztott téma kifejezett jelentőséggel bír, továbbá be kell vonniuk a közösségnek az érintett témában aktívan dolgozó tagjait (a témában közvetlenül érintett szakértők, helyi egyesületek, állampolgárok és állampolgári csoportok stb.). A projekteknek alapul kell szolgálniuk az érintett városok közötti jövőbeni kezdeményezésekhez és cselekvésekhez, az érintett témákban és lehetőség szerint további, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekben.